Mostanság sokat írok a naplómba...(nem volt ez mindig így) ....a változásról, s annak minden fajtájáról, de leginkább a személyes változásomról, fejlődésemről ha úgy tetszik.

Az első nagyobb változás 2008 telén december 27-én következett be az életemben az írás és Darren személyében. Aztán a 27-es dátum második nagy formátumú napja, amikor a szerelmemmel egy pár lettünk.

Aztán meg beköszöntött a 2015, ha nem tévedek pontosan hét év telt el... ez azért fontos mert van egy ilyen mondás, miszerint 7 évente változunk. Változtam!

2008-ban az írásnak fogadtam örök hűséget ez onnantól teljesen megváltoztatta az életemet. Idén pedig szó szerint más 'új' ember lettem, a saját utamat kezdtem járni, csakis a saját fejem után vagyok hajlandó menni így nem csalódhatok másokban, az írás még jelenleg is a mindennapjaim része, aminek nem olyan régóta ti is a részesei lehettek. Az eltelt 7 évben nagyon sokan próbáltak lehúzni és letörni az önbizalmamat az írással kapcsolatban, de amikor befejeztem a gimit már nem volt olyan nagy gát, ami megakadályozott volna abban mit kell tennem. Anno a magyartanárom megfogadta, hogy akkor sem adja meg a kitűnőt ha tótágast állok és..... ennyit a szubjektív osztályzásról. Ennek köszönhetően akkoriban el is hittem, hogy semmi közöm az íráshoz, tehetségem meg aztán még inkább semmi. Így annak ellenére, hogy otthon megállás nélkül írtam  novellákat /még egy könyvet is/ ezeket kivétel nélkül az íróasztal mélye nyelte el és senki nem tudott a létezésükről.

A magamba vetett hitem megsemmisült onnantól, pedig a helyi újság rovat szerkesztő felkéréseire is nemet mondtam.  Nyomorult érzés volt!  Nem sokkal később teljesen abbahagytam az írást, (maradt a napló az is nagyobb kihagyásokkal) be kellett látnom, hogy amit szeretnék az elérhetetlen, pedig csak nem láttam magam előtt a példát. Ha akkor kaphattam volna a kezembe az Élet Másképp-ent, minden más lett volna és nem állok le 3 évre. Az eltelt idő alatt sokat gondoltam az írásra, de nem volt merszem újra belevágni. Mígnem elérkeztem oda amikor nem volt más választásom, mint hogy belássam nem létezek enélkül. Tulajdonképpen ez mentett meg magamtól. Idén tavasszal elővettem egy papírt és írni kezdtem, kiírtam a sérelmeimet, aztán meg szépen megnyugodtam 3 év után először, teljesen! Annyira feltöltött energiával az a pár oldal, hogy visszatértem mint 'író'.

Mindent előröl kezdtem, egyedül a nulláról. Minden felesleges dolgot száműztem a boldogságom érdekében. Akkoriban jött Nóri, aki egy emberként  pótolt minden mást az életemben. Mellette nem kellettek az álbarátok és a figyelmem elterelése mindenféle felesleges dologgal. A blogja maga a csoda, köszönet a Sorsnak, hogy rátaláltam. Ez is szerepet játszott a változásban.

Most talán erősebb vagyok, mint valaha mert megingathatatlan a hitem magammal szemben, de ehhez sokat kellett szenvednem mire rájöttem, hogy akkor lehetek boldog, ha egyedül maradok az írással 'süketen'.

Még közel sem vagyok a célnál, de soha nem adom fel, mert nem tehetem és nem is akarom. Ez az én küldetésem a szuper erőm!

A minap találkoztam az egykori tanárommal, aki nem meglepő módon kinevetett az írás hallatán, azt mondta hagyjam a csudába az nem nekem való és nincs jövője..... Nem lepett meg a reakciója, tulajdonképpen semmit sem változott az évek alatt. A mondata hallatán csak mosolyogtam és bólogattam, közben meg belül megszólalt a hang bennem, hogy "igen ez az még egy aki hitetlen a képességem kapcsán, de én már tudom, hogy a helyemen vagyok és jó úton járok". A legfontosabb dolog, ilyen helyzetekben a süketség, nem szabag meghallani mások negatív célozgatásait, hiszen ezek csak a saját gyengeségeik és kudarcaik ránk kivetítve: "ha nekem nem sikerült, neked se fog.."   És a másik a némaság, senki se tudjon az álmaidról ne szólj róluk, bőven elég ha te tudod mi a terved és ehhez mit kell megtenne. Senkinek egy szót se. A kitartás csodákra képes!