A héten a Rossmannban 44% kedvezmény volt EOS-okra + 10% kártyával, szóval az vesse rám az első követ aki ekkora akciót kihagyott volna. Na én rögvest vettem is 3 fajtát, a többiről majd később írok; ma az EOS Pink Me Up shea shade ajakszínezős balzsamot szeretném bemutatni.
Már egy korábbi posztban jellemeztem a 'Super Cashmere' árnyalatot, sokkalta másabb dolgokat erről sem lehet elmondani, annyi különbséggel, hogy sokkal intenzívebb a színe az ajkaimon és a csomagolással ellentétben nem babarózsaszín, hanem kicsit sötétebb, de nagyon jól áll és szeretem is viselni. Krémes állaga van és viszonylag ápol is de nem igazán ez az elődleges funkciója szerintem. Isteni gyümis pezsgőtabletta illata van.
Eléggé kemény állagú, nehezen kenhető ajakszínező, jó sokszor kell végighúzni az ajkaimon mire befogja őket. A színe nagyjából az első étkezésig vagy ivásig bírja, hamar lekopik, de nincs gond ezzel, mert jó érzés használni ezt a kis cuki formájú balzsamot. Hidratáló hatását tekintve, nem bíznám rá a szám ápoltságát, de legalább nem szárít a többi hasonló termékkel ellentétben.
Ez a szín tipikusan az ami minden évszakban bármilyen outfithez megállja a helyét, még a #nomakeup napokon is. Nagyon szeretem örülök, hogy megvettem ha lesz rá módom a többi színt is beszerzem és jövök véleményezni! Az ára: 1799ft, kedvezményesen: 800ft volt.
Vigyázzatok magatokra, élvezzétek a nyarat! Pusszancs: Heni