A szüleimnek köszönhetően, kiskoromban minden nyáron elmentünk Egerbe, szimplán azért mert az egyik legcsodálatosabb hely és rengeteg a látnivaló. Akkoriban még egy kész kínlódásnak fogtam fel a Szépasszony-völgyi borozó látogatásokat és a hegyek közötti végtelennek tűnő szerpentin utakat is, de hogy mennyire változik a világ és milyen hamar "megöregedtem", azt mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy a világ legnagyobb boldogságaként élem meg, az ilyen kiruccanós napokat.

Egy ideje azt érzem, hogy semmi sem tesz boldoggá és akármit is tervezek, egyre távolabb érzem magam álmaim életétől. Ki akarok szabadulni a négy fal közül, mert itt folyton azon merengek, vajon sikerül- e a vizsgám, merre tovább, és lehet-e egy olyan munkám amilyenre mindig is vágytam...... Ezért is jött jókor a kirándulás, hogy legalább egy napra elszabadulhattam a problémák mellől. Szerencsére a kedvesemmel mindkettőnknek kedvenc uticélunk Eger városa, mert imádjuk a hegyeket a nagy túrákat és a finom borokat.

Első megállónk a Szalajka-völgyi borospincék sora volt, ott is a jól megszokott 17-es Kiss- pincészet, természetesen mint mindig a kóstoló én voltam, hiszen a párom a sofőr. :) Majd délkörül az utat Szilvásvárad felé vettük, ezt vártam a leginkább, bár sokat változott a legutóbbi itt jártam óta, minden egyes kis kilátó és tárlat fizetős lett. Viszont a látvány önmagáért beszélt, mert álmomban sem gondoltam, hogy egy őszi táj ilyen nagyon meseszép is tud lenni, ahogy összeolvad az ezerszínű falevelek sokasága, pont mint egy festményen. Régebben mindig akkor érkeztünk ide, mikor a Fátyol- vízesés kiszáradóban volt, ehhez képest ezúttal nagyon magas volt a patak szintje szerencsére. Utunk utolsó állomása a számomra félelmetes szakasz, az Ősember-barlang volt, mivel az odáig vezető út meredek, csúszós, izompróbáló, ja és nagyon magas. Emlékszem anno megfogadtam, hogy soha az életben nem mászom meg újra, de úgy tűnik 'van az pénz', a párom még nem járt odafenn azelőtt, így a kedvéért bevállaltam, de ezúttal komolyan utoljára, mert azóta se érzem  a fenekem. És ha már ilyen hosszú túrára vállalkoztunk, mindössze egy szendviccsel, nagyon is megérdemeltük úton hazafelé a romantikus vacsorát, egy gyönyörű étteremben, ami azt gondolom méltó lezárása volt ennek a nem mindennapi napnak. Imádtam minden pillanatát, köszönöm szerelmem! :)